• Tha Shudras
  • slider-1

Klipjeikből ismerhetjük meg a Tha Shudras történetét

Klip, Tha Shudras

A Tha Shudras zenekart 2010-ben alapították Szegeden. Az underground zenei performansz országos ismertséget négy évvel később szerzett, amikor az X-Faktor zenei tehetségkutatóban az 5. helyen végzett. A maszkos zenészek most úgy döntöttek, következő négy videoklipjükben azt mesélik el, hogyan kezdődött zenei karrierjük.

Már régen is előfordult, hogy olyan dolgok történtek velem, hogy ha elmeséltem, nem hitték el. Ezért elkezdtem írni: a történéseket átfordítottam egy képzeletbeli világba, így dobtam fel az eseményeket, illetve ha akadályok gördültek elém, amiket nem tudtam feldolgozni, akkor is lejegyeztem őket, átfordítva ebbe a képzeletbeli dimenzióba
– mesélte Trap Kapitány zenekarvezető.

A Tha Shudras brandjét is erre a fantáziavilágra húztuk fel, és megírtam a zenekar történetét, amiből egy novella lett. Ezt a sztorit meséli majd el a következő négy klipünk
– tette hozzá.

Hétfőn meg is jelent az első zenei kisfilm, a Süss fel nap. Ez azt mutatja be nagyon leegyszerűsítve, hogyan ismerkedett meg Trap kapitány a shudraival, illetve hogyan váltak ilyen lényekké. – A novella történetfolyamában egyébként ez a harmadik rész, így az előzményeket később ismerhetik meg a rajongók. Azért ezzel kezdtük, mert mind dallamvilágilag, mind képileg ezt éreztük a legjobb antrénak ebbe a varázslatos világba – magyarázta a zenekarvezető. A klipben olyan ismerős színészek játszanak, mint a Barátok köztből és a Hotel Margaretből ismert Pásztor Virág, illetve Tóth Krisztina, a Mentés másképp című film szereplője.

A kisfilmet egy nap alatt forgatták le Pilisborosjenő mellett, az erdőben. Ezúttal tehát nem Szegeden dolgoztak, de Trap Kapitány nem zárja ki, hogy a következő három rész valamelyikében egy itteni erdő szolgál majd a történet díszleteként. Ezeknél a klipeknél egyébként elsősorban a mozi a lényeg, a dalokat inkább csak amolyan aláfestő zeneként válogatták hozzájuk. – A megszületett novellához kiválasztottuk a négy legjobb nótánkat a legutóbbi alkotótáborunkból, ezek szólnak majd a kisfilmek alatt – beszélt a koncepcióról Trap Kapitány.

És hogy milyen történetet mesél el a szegedi zenekar négy klipen keresztül? Nehéz lenne összefoglalni, de van benne egy kígyókirálynő, auktorok által alkotott ereklyék, illetve vatyák, akik lélekembert csinálnak a halandókból. Nem véletlen, hogy olyan embert kértek fel a munkálatokra, aki rutinos a filmezésben, így a szakma egyik legelismertebb alakjával, Indiánnal dolgoztak együtt. A klip az együttes Facebook-oldalán és a Youtube-on is megtekinthető.