• Tha Shudras
  • slider-1

CSEH TAMÁS PROGRAMON NYERT A SHUDRAS

Cseh Tamás Program, Tha Sudras

A Tha Shudras zenekar nem mindennapi maszkba bújt tagjainak energikus produkcióját azonnal megjegyzi az emberek többsége. A 2010-ben alakult ötfős csapat most újabb lemezzel készül, melyet a Cseh Tamás Program támogat. Molnár ’FMaN’ Tibivel, a Tha Shudras frontembere beszélt a zenekar hátteréről és terveiről. - Szerepeltetek már az X-Faktor televíziós tehetségkutató műsorban 2014-ben. Hogyan változott az együttes élete ennek hatására? - Olyan szintet értünk el a műsor miatt, amelynek hatására most sokkal keményebben kell dolgoznunk. Az egész ország megismert minket, de ez nem jelenti azt, hogy minden jóval könnyebb, éppen az ellenkezője, hiszen ezt az ismertséget és érdeklődést fenn kell tartanunk. - Játszotok saját zenét és feldolgozásokat is, a külsőtöknek köszönhetően pedig egészen misztikus a produkciótok. Milyen zenei stílust képviseltek? - Nagyon változó. Szerintem a mi stílusunk inkább a hangszerelésünk és ennek a hangszerelésnek a sokszínűsége. Jelenleg elektronikus pop-funky-rockot játszunk, de ezt nagyon nehéz meghatározni. A fellépéseink során feldolgozunk dalokat, de amikor lemezt készítünk vagy alkotunk, akkor kizárólag saját dalokat gyártunk. - Miről szólnak a saját szerzeményeitek? - Az arculatunkkal is azt próbáljuk meg elmondani, hogy az emberek túlzottan meg akarnak felelni a társadalomnak, és elfelejtik, kik is ők valójában. A különböző színekkel fejezzük ki azt, hogy mindenki merje felvállalni a saját egyéniségét, és a zenéinkkel is ezt az üzenetet próbáljuk átadni. Az új album, amelyet a Cseh Tamás Program támogatásával tudtunk létrehozni, egy kicsit eltér az eddigitől. Próbáltunk olyan környezetbe átvinni a mondanivalónkat, amelyet minden ember megtapasztal. Ilyen például a szerelem vagy a felnőtté válás. - Akárcsak a megjelenésetek, az együttes neve is földöntúlinak tűnik. Honnan ered, mit jelent? - Semmit nem jelent, jött egy égi jel és így alakult ki ez a fura név. Azért is mondom, hogy égi jel, mert utólag kiderült: a sudrák az indiai kasztrendszer legalját képezték, rájuk sem szabadott nézni, ahogy gyakorlatilag minket sem lát festék és maszk nélkül a közönség. Az egész performanszban, amelyet csinálunk, a gyerekkori vágyainkat is kiélhetjük, hiszen melyik gyerek ne akart volna Superman vagy éppen Batman bőrébe bújni. Egy előadónak talán az a legfontosabb dolga, hogy szórakoztasson és adjon valamit a közönségnek. Amikor az emberek eljönnek, valószínűleg szeretnének kiszakadni a mindennapokból. Talán ezért a legjobb választás az együttesünk. A közönségtől való visszajelzések is azt bizonyították, hogy az a 90 perc, amelyet adunk, nem olyan, mint egy szimpla koncert, hanem mintha egy külön világba csöppentek volna. - Sikeresen pályáztatok a Cseh Tamás Programba. Hogyan használtátok fel a kapott összeget? - Elsősorban egy lemezt kezdtünk el készíteni, arra fordítottuk a támogatásból kapott pénzt. Ezt követően a lemez borítójának a grafikájára, majd a kiadásra összpontosítottunk. Hamarosan pedig a videóklippel, a médiaturnékkal, a webreklámozással és a marketing további formáival kezdünk el foglalkozni. Nagyon bízunk abban, hogy az új albumot szeretni fogják nemcsak a rajongók, de a rádiók is.